2. fejezet

YoonGi’s pow

- Nézzétek, a kis Hófehérke újra idetévedt! – a hang a hátam mögül jött. Amint elért az agyamig, mérhetetlen undor áradt szét bennem. Mint, aki meg se hallotta, mentem tovább.
- Mi van Hófehérke, nem hallasz? – szólalt meg egy másik hang is és cipők egyre hangosodó kopogását hallottam és egy nagy kéz a vállamnál fogva a hangfok tulajai felé fordított. – Hozzád beszélünk Nyomi! – három hegyomlás állt velem szembe. Szó szerint, hiszen a föld népének tagjai közé tartoztak. – Mi van? Nem érted mit dumálunk? – vicsorgott gúnyosan a vállamat szorító.
- Lehet, nem beszéli a nyelvet – vigyorgott gúnyosan az első megszólaló.
- De tuti érti, nézz má’ rá! – szólat meg az eddig kussoló. –Tuti, hogy érti, csak nem akar velünk beszélgetni.
- Nem vagyunk méltók ő nyomisága hangjára – kezdett gügyögni idegesen a vállamat fogó és szinte belemászott a képembe, mire idegesen lehunytam szemem. Már nem sokáig bírták az idegei.
- Nézd! Ideges a kicsike! – röhögött fel a harmadik.
- Na majd adok okot, hogy ideges legyen. Ideges magára, hogy még magát se tudja megvédeni, olyan gyenge – dörmögte a vállamat szorító. Ha csak egy kicsit is jobban megszorította volna, a vállamnak annyi. Érzékeltem, hogy lendítette a másik kezét ütésre készülve. Test hőmet már nem fogtam vissza. Pontosabban test hidegemet. Éreztem, hogy egyre hidegebb lett, a föld és a sikátor fala is lassan jeges lett, a vállamat szorongató tag keze is lassan elkezdett megfagyni. Szemeimet kinyitottam, íriszeiben láttam, hogy sötét szemeim akkor jég kéken ragyogtak. Szemeiből kiolvasható volt az értetlenség, a félelem és szinte láttam, ahogy lepergett szeme előtt az élete.
- Mi a szent szar?! – hangja félelemtől eltorzult, mire elégedett, gonosz félmosolyra húztam ajkaim. Kezét megpróbálta elvenni a vállamról, de ujjai megfagyta és úgy maradtak. – Rohadék, mi a faszt csináltál?!
- Főnök, mi a baj? – hallatszott az egyik csicskás hangja.
- Ideragadtak az ujjaim – lehelete látszott, annyira lehűlt minden körülöttünk.
- Segítsek? – szóleltem meg a tőlem megszokott jeges, rekedt és akkor szinte hátborzongató hangomon, mire mind összerezzentek. Kezemet a vállamat szorítóujjaihoz raktam, majd egy laza mozdulattal felfelé hajlítottam mutatóujját, amit egy hangos reccsenés jelzett. Egyesével mind a négy ujjával így tettem. A tag fájdalomtól már összerogyott, így le kellett guggolnom elé, hogy úgy tördeljem le magamról ujjait. A folyamat végeztével rávillantottam a szemem, majd lassan felálltam és a mögötte állókra is ráijesztettem szemeim megvillantásával, akik ijedten felkaparták a főnöküket és még egy ideig dermedten néztek, de miután rájuk ciccegtem, elfutottak. Tuti behugyoztak volna, csak az is megfagyott, mielőtt kifolyt volna. Az egész sikátor jeges volt, néhol kisebb hókupacok voltak, a falak fehérek voltak a jégtől, a földön ahol álltam vastag jégréteg volt, ami egyre vékonyodott tőlem távolodva.
- Bassza meg!

Idegesen, kapucnit a fejemre húzva hagytam el a sikátort. Szerencsémre senki se járt a környéken. Egész úton majd szétvetett az ideg. Végig káromkodtam az egész utat és szerintem még akkor is egy két lábon járó hűtőgép voltam. Ideges voltam azokra a pöcsökre, ideges voltam az egész helyzet miatt, ideges voltam magamra, mert hagytam, hogy felbasszák az agyam egy ilyen kis semmiség miatt. Persze, az is benne volt, hogy nem akartam, hogy megverjenek és önvédelem volt… részben. Éreztem, ahogy az engem kísértő belső sötétség egy pillanatra átvette az uralmat… Emiatt nem tudtam megállni és valószínűleg minden ujját eltörtem.

Hamar haza akartam érni a jégveremre emlékeztető szobámba és bezárkózni. Erre néhány nagykadar faszkalap az utamat állta és még el is szaladt velem a ló. A csávónak valószínűleg igen súlyos fagy sérülései lettek és négy törött ujja és csak remélni mertem, hogy nem fecsegik el senkinek, mi is történt.

Senki se tudhatja, hogy más vagyok. Jég. Kívül belül hűvös, sőt, egyenesen fagyos vagyok. A bőröm olyan hideg és fehér, mint a friss hó, a szemem, ha nem figyelek oda rá jég kék, és ha elvesztem a kontrollt, akkor minden szétfagy a környezetembe. Senki se tudhatja meg, mi vagyok, mert akkor keresnének, és el akarnának vinni, amit nem akarok. Így is van elég gondom magammal, nem kell még nekem az is, hogy keressenek.

A jég a legritkább elemi módosulat. Százévente ritka, ha egy hozzám hasonló is születik. Ha viszont jég születik, attól kezdve, hogy saját tudata van –kamaszodik- belül küzd a sötét oldala a benne lakozó fénnyel. Mindig ez van. Olvastam elődeim naplóit. Néhol igen elborult és zavaros minden, mintha egy tébolyodott írta volna. De lehet, hogy az lett az író. A benne folyó küzdelem és az elméjére telepedő káoszba beleőrült mind és végül elcsábította őket a sötét, vagy nem bírták tovább, és véget vetettek életüknek. Nem volt olyan még, hogy a fény mellé álltak volna. Utána néztem… Akárhányszor egy jég betársult a Sötéthez, mészárlások, tömeggyilkosságok köthetők hozzájuk, amikről a köznép nem is tud. Ettől félek már a dolgok kezdete óta. Az ilyen dolgok, mint amik a sikátorban történtek, csak közelebb sodornak ahhoz a sorshoz, amire az elődeim is jutottak.

Az utcánkba érve szinte rohantam a házunkhoz. Az ajtót majdnem, hogy betörtem úgy rontottam be rajta.
- A rohadt élet bassza meg! – hátamat az ajtónak vetettem, lerúgtam a bakancsomat és egyenesen a konyhába mentem, engedtem magam egy pohár hideg vizet, amit egy húzásra meg is ittam. A lakásba akkor természetellenesen meleg volt, aminek okát a nappaliba érve meg is találtam, pontosabban okait. Hét idegen ült a nappaliban, akik csak úgy árasztották magukból a meleget, de éreztem, hogy elfojtották azt. Talán a legfeltűnőbb egy rézvörös hajú, viszonylag világos bőrű srác volt. Még férfi szemmel is helyesnek mondható, így elég aranyos volt, ahogy elkerekedett szemekkel nézett rám, mint aki életében nem látott még fehér embert. Jó, mondjuk ilyen fehéret nem is láthatott. Egyik szemöldökömet felhúzva néztem végig a furcsa társaságon, majd anyám felé fordulta. – Hát ők? Megint összeszedtél néhány jött-mentet az utcán?
- YoonGi, ők átszöktek a keleti határon és nem volt hova menniük. – mondta anyu kedves, szelíd mosollyal.
- A keletin mi… Akkor azért van itt ilyen meleg. – dörmögtem nem létező bajszom alatt.
- Hova mész? – hallottam meg apám hangját, amikor nekik hátat fordítva elindultam az emelet felé.
- A szobámba. Ott hideg van… - azzal szépen kényelmesen felsétáltam a lépcsőn és a szobám ajtaját viszonylag halkan becsukva lecsúsztam a nyílászárónak vetett háttal lecsúsztam a padlóra és kiengedtem a feszültséget. Térdeimet felhúztam és azokat átölelve kuporogtam a padlón, körülöttem lassan minden megfagyott. Fény csak minimálisan, a redőny likacsain keresztül szűrődött be a szobába a kinti közvilágítás miatt. Idegesített a tudat, hogy néhány faszkalap miatt elkaphatnak, elhurcolhatnak, hogy szolgálatba állítsanak valamelyik oldalon, és a szüleim is bajba keveredhetnek, vagy megbolondulok, mint az előttem lévők. Mindkettőtől tartok, de talán a második jobb lenne, mert…
- Mi a fasz? – hallottam halk, meglepett kérdést a folyosóról, ami ismeretlen hangon hallatszott. Léptek közeledtek ajtóm felé és éreztem, hogy a kis folyosóra kiszökött jég elolvadt, ahogy az alak közeledett én pedig ijedten próbáltam megállítani, de a jég rögtön elolvadt. Rémülten ugrottam el az ajtótól és a falapra meredve vártam. Kis csend után halk, bizonytalan kopogás hallatszott az ajtón, cselekedetéből érezni lehetet, hogy óvatos.
- Hahó! – hangja kedves és halk volt, viszonylag magasan csengett. Nem válaszoltam, csak vártam. Vártam, hogy mit tesz. Újra kopogott ugyanolyan halkan, mint előtte. – Tudom, hogy itt vagy, Csak… Láttam, hogy igen szar hangulatod van és gondolom az ittlétünk se tett jót az idegzetednek, szóval feljöttem, hogy… Igazából fogalmam sincs, hogy miért… - amíg beszélt sóhajtva odaléptem az ajtóhoz, és egy kis habozás után lenyomtam a kilincset.

Lassan nyitottam ajtót ”vendégem” előtt, és megszokott rideg arcomat felvéve néztem végig az ajtóm előtt álló jövevényen. Fekete szűk farmer volt rajta, fekete pólóval, ami enyhén feszült a mellkasán. Rézvörös tincsei középen elválasztva lógtak le, mint egy keret az arcára. Barna mandulavágású szemei elkerekedtek, mikor meglátott és hozzám hasonlóan, ő is végigmért engem, picit elidőzött szemeimen, amik akkor sötétkékek voltak és hajamat és számat is eléggé megnézte, amin magamba nevettem. Dús rózsaszín ajkai enyhén elnyíltak a meglepettségtől. Ha igazán köcsög akartam volna lenni, akkor megnyaltam volna a számat. Nagyon kíváncsi lettem volna a reakciójára, de inkább nem tettem ilyet, majd máskor. Elfordultam tőle vissza a sötét jégverembe, az ajtót nyitva hagyva neki, hogy bejöhessen. Óvatosan lépett be, minden lépésével akaratlanul is felolvasztva a berendezést, ami picit feszültté tett, de csak alig észrevehetően. Leültem az ágyamra és felkapcsoltam a kislámpám fényforrás gyanánt. A srác miután becsukta az ajtót, megállt a szoba közepén és körbenézett, majd mikor rám emelte barna íriszeit enyhén megpaskoltam mellettem az ágyat, jelezve, hogy nyugodtan ledobhatja magát. Mielőtt leült volna enyhén meghajolt előttem és bemutatkozott.
- Jimin vagyok.
- YoonGi – biccentettem felé, majd mikor leült mellém, csend telepedett ránk. Ahogy ott ültem kezemet nézve láttam, ahogy bőröm hófehér dér rétege elkezdett elvékonyodni és egyre egészségesebb színe lett bőrömnek, mire kissé arrább csúsztam, de csak egy kicsit, mert valamennyire kellemes volt az a meleg, ami belőle áradt. Életembe talán ez volt a harmadik fajta melegség, ami mondjuk, hogy jó érzést váltott ki belőlem. Az egyik ilyen anyám ölelése, a másik pedig az ételek melege, amiket anyu készít minden nap.

Éreztem magamon perzselő tekintetét, ami egyre jobban frusztrált és kivételesen nem örültem a csendnek. Eszeveszetten próbáltam hideget csinálni, hogy legalább az megnyugtasson, de egyszerűen nem ment. Nem tudtam megfagyasztani a környezetem, őt meg aztán, ha akartam volna se tudtam volna.
- Bocsánat, ha tolakodó a kérdés, vagy a látottak alapján totál hülyeségnek hangzik… - zavartan megvakarta a tarkóját és végigvezette rajtam még egyszer meleg tekintetét, majd szemeimnél megállt és akkor már sötét íriszeimbe meredt, miközben kimondta, amin kattogott az agya, amióta meglátott. - … te a jég szülötte vagy, igaz? - kérdezte végre. Ejj de szépen fogalmazta meg.
- Hát az tuti, hogy nem vihar gyerek vagyok, mert akkor dörögne és villámlana, nem pedig megfagyna minden – hangom enyhén gúnyos volt, amire meg is sértődött a vörös srác.
- Bocs, hogy meg mertem kérdezni, nem képzelődtem e – csattant fel, mire kuncognom kellett. Sértődötten enyhén felfújta pufi helyes arcát, szeme enyhén narancsosan csillogott, orrát picit felhúzta. Vicces volt.
- Már előfordult? – kérdeztem gúnyosan.
- Háát… - nézett el másfele, mire muszáj volt elvigyorodnom.
- Nemá’, hogy volt! – belegondoltam és elröhögtem magam. – És még azt hittem, én nem vagyok normális.
- Ne röhögj! Nem vicces! – szólt rám sértődötten, nagy nehezen visszafojtottam röhögésem, amikor komoly arcát megláttam eltűnt a röhöghetnékem. – Sok mesét hallottam, meg történeteket olyanokról, mint te. Mind arról szólt, hogy gyönyörű teremtmények, akik a jég szülöttei, a legcsodálatosabb lények és mindenkit elvarázsolnak a puszta lényükkel. Ezért reméltem, hogy ha elindulok otthonról, többet hallhatok ezekről a dolgokról, vagy saját szemmel láthatom. Részben emiatt indultam rambóztam át a határon. De téged elnézve nem túl valósak ezek a legendák - mondata közben keserű mosolyra húzta száját.
- Melyik részére gondolsz?
- Hát eddig nem túl megnyerő a személyiséged és a kisugárzásod se valami csábító. – szeme sarkából rám nézett egy kínos nevetés kíséretében.
- Elég annyit tudnod kis tűz fiúcska, hogy a mesékből csak a külsőnkre vonatkozó rész igaz: jeges a bőrünk, fehér a hajunk és a szemünk jég kék. – felfedtem neki igazi szemszínem, amit teljesen elvarázsoltan nézett, de amint szavaim elértek agyáig, furán nézett rám. – Ja, meg hogy kevesen vagyunk. – tettem hozzá. Hitetlenkedve nézett rám, tekintetébe láttam, hogy nem akarja elhinni szavaim és bizonyítékokat vár, magyarázatot mindenre, hogy megcáfoljam a meséket, de ezek a dolgok váratnak magukra. Nem fogom főnek-fának elmondani, hogy minden elődöm pszichiátriai eset volt és megkattant és rám is ez a sors várt. Felálltam az ágyról és vállára tettem kezem, ahogy megálltam előtte, tekintetem az övébe fúrtam, hogy érezze, mi folyik bennem. – Nem kell hinned nekem, de tudnod kell, hogy ez a világ közel sem olyan fényes és gondtalan, mint amilyennek te kis naivan gondolod. Nem is sejted mi folyik odakint, vagy benned. Ti ezt nem érzitek, én viszont mindent érzek, ami a világot uraló két oldal közt zajlik. Ezért nem túl csábító egy ilyen kis pozitív gyereknek a kisugárzásom, meg úgy senkinek sem. – Ahogy befejeztem mondandóm, kiindultam a szobából. – Gyere enni! Anyu mindig ilyen későn csinál kaját. – Jimin megrázta magát és mögöttem jött le az étkezőig.
- Pont szólni akartam, hogy kész a vacsi – mosolygott rám anyukám. – Oldalast sütöttem.
- Ú végre! – pattantam helyemre csillogó szemekkel. Már hetek óta ígérgette nekem, és végre megcsinálta, így természetes, hogy örültem. Az egyik magas srác kihozta a konyhaasztalt és összetolta az étkezőasztallal, hogy mind odaférjünk. A vörös srác mellettem foglalt helyet, mellé a hosszú szőke hajú csaj ült le széles mosollyal arcán és az asztal alatt összekulcsolta ujjaikat, én meg küzdöttem a hányhatnékom ellen, és megpróbáltam inkább a tányéromon illatozó húsra koncentrálni. Jobb oldalamon az asztalfőnél édesapám foglalt helyet, velem szembe éppen akkor foglalta el megszokott helyét édesanyám, mellette pedig a kis csapat másik női tagja falatozott, közben pedig érdeklődve fürkészett engem. Az ő haja is szőke volt, de nem olyan világító szőke, mint a Jimin kezén csüngőnek, és nem is olyan hosszú. Vonásain látszott, hogy félvér és fejben azzal szórakoztam, hogy próbáltam kitalálni, milyen keverék lehet, de végül elvetettem a dolgot és a kajára koncentráltam.

- És, hány évesek vagytok? – fordult mosolyogva vendégeinkhez anya.

- Én vagyok a legidősebb a magam huszonegy évével – kezdett bele az egyik colos, elálló fülű srác. – Nam tizenkilenc, Jimin, Lisa és az ikrek tizennyolc és CL nemsokára tölti a tizennyolcat.

- Akkor egykorúak vagytok ezzel itt – borzolt bele fehér hajamba apám, mire idegesen fújtattam egyet.

- Miért, ő mennyi idős? – kérdezte az egyik iker.

- Jövő hónapban töltöm a húszat – válaszoltam rájuk se nézve két falat között.

- Komolyan? – nézett rám a másik magas srác, azt hiszem Namjoon meglepetten, de a többiek is hasonlóan reagáltak.

- Azt hittem fiatalabb vagy – kuncogott a legidősebb. – Az arcod miatt legalábbis fiatalabbnak mondanálak.

- Mások is mondták már – legyintettem unottan, tekintetem továbbra is a vacsorámon tartva.

- Kisfiam, minden rendben? – nézett végig rajtam aggódva anya. Értetlenül felhúztam a szemöldököm, mégis mire gondol. – A bal karod… - az említett testrészemre pillantottam, ami természetellenesen egészséges bőrszínt kezdett felvenni. Ijedtemben arrébb ugrottam a mellettem ülőtől, ezzel elcsúszva az asztaltól is. Felpattantam a székemről, elfutottam a konyhába, ahol hűvösebb volt, de nem volt elég. – A fagyasztóban van jég – szólt még utánam anyu, én pedig a következő pillanatban már derékig bent voltam a jégszekrényben, hogy minél gyorsabban visszahűljek a számomra normális, mások számára a halott emberi hőmérsékletre.

Mikor már kellőképpen fehér és deres volt a bőröm, visszaindultam az asztalhoz, ahol vendégeink értetlenül méregettek, a vörös pedig bocsánatkérőn nézett rám nagy barna szemeivel. Enyhén megráztam a fejem, jelezve neki, hogy semmi baj. Úgy ültem vissza, mintha mi sem történt volna és kezdtem újra enni, de úgy nehéz volt, hogy kilenc szempár szinte lyukat fúrt belém. Egy ideig próbáltam ignorálni őket, de egyre idegesítőbb lett. Ingerülten leraktam a kést és a villát, amik segítségével próbáltam elfogyasztani a vacsorám, és felemeltem eddig tányérra szegezett tekintetem.

- Mégis mi a faszt bámultok? Van valami az arcomon, ennyire ronda lennék, vagy mi? – Kicsit vissza hőköltek hirtelen kitörésem miatt.

- T-Te … jégből vagy? – kérdezte az egyik lány, bár inkább hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek. Jimin balján ülő hölgyemény volt, így felé fordulva válaszoltam.

- Igen, valami baj van vele? – húztam fel egyik szemöldököm kihívóan. – Ezé ne bámuljatok már meg, nem lehet így enni! – Ellöktem magam az asztaltól, kajámat magamhoz vettem és felmentem a kiolvadt, szobahőmérsékletre felmelegedett szobámba.

Valami zenét muszáj volt kapcsolnom, mert nem bírom elviselni a csöndet, és végre befejeztem a már kihűlt vacsorámat, közben pedig fokozatosan hűtöttem vissza a szobámat. Legyen hideg, akkor senki se mer majd ide bejönni. Mindig ezt gondoltam, hogy a hideggel távol tarthatom magamtól az embereket, hogy azért kaptam ezt a képességet, hogy az embereket eltaszítsam és megvédjem magamtól és eszerint is éltem. Nem szeretem az embereket, akik meg szimpatikusak, az a pár ember, azokat is távoltartottam magamat a saját biztonságuk érdekében. Vagyis részben. Minden ember megbízhatatlan, ha egyszer valakit közel engedsz magadhoz, csak idő kérdése és kihasznál és hátba támad. Undorítóak az emberek… Hála a képességemnek senki sem mer a közelembe jönni. Vagyis ezt gondoltam…

- Hahó! – kopogással együtt szólalt meg egy mély, dörmögős hang az ajtó túloldaláról.

- Biztos nem akar minket beengedni – szólalt meg szomorúan egy másik mély hang.

- Jaj TaeTae, ne csináld már! – csendült fel egy kedves, az előzőnél magasabb, mégis kissé hasonlító hang. – Beenged minket.

- És ugyan miért tenné? – a gúnyos mély hangra halkan felkuncogtam.

- Mert nem illik csak úgy elzavarni az embereket? – próbálkozott a hosszú szőke hajú csaj. Igen, már a hangját is felismerem.

- Fogjátok be egy kicsit – a hangra felkaptam a fejem. Halkan bekopogott az illető – YoonGi, kinyitod? – magas hangja kérlelően csengett. Sóhajtva feltápászkodtam a székről és kinyitottam az ajtót, amin kívül heten álltak. A közvetlen előttem álló vörös először meglepődött, aztán elmosolyodott.

- Bejöhettek, de csak ha nem olvasztjátok fel teljesen. Macerás újra jégvermet csinálni ide. –Hátat fordítottam nekik és visszasétáltam a helyemre, ők pedig a szobám közepén megálltak, az alacsonyabbik colos, akihez a gúnyos hang tartozott odalépett elém és kezet nyújtott. Értetlenül néztem felém nyújtott kezére, mire kedvesen elmosolyodott.

- Nem sikerült bemutatkoznunk. Namjoon. – Óvatosan elfogadtam felém nyújtott jobbját, amiből kellemes melegség áradt, de nem olyan meleg, hogy megolvassza védő jégrétegemet.

- YoonGi… - A sötét szürke hajú srác után(mert hát Namnak sötét szürke a haja) széles mosollyal lépett elém a másik magas egyed, akinek nagy elálló fülei és nagy sötét szemei kifejezetten aranyos külsőt kölcsönöztek neki.

- Chanyeol vagyok – nyújtotta ő is felém meleg mancsát, amit készségesen el is fogadtam. Biccentettem neki egyet, majd mosolyogva arrébb lépett és az ikrek ugrottak elém. A magasabbik szólalt meg először, szinte meg se várva a másik bemutatkozásának végét szólalt meg a másik is, és enyhén meghajoltak.

- Hali! Taehyung vagyok.

- Én meg a bátyja, Baekhyun. – Az ikreket követve szinte elém robbant széles mosolyával a hosszú szőke csajszi, aki szintén kezet nyújtott nekem, ami csilingelt a csuklóját díszítő karkötőktől.

- ChaeRin, de csak CL. – Elfogadtam a kézfogást, de a többiekkel ellentétbe az ő keze forró volt, amire lehet kissé goromba reakció volt, hogy ráfagyasztottam, mert ijedten kapta el a kezét.

- Bocsi, reflex – emeltem fel a kezeim védekezően, de belül vigyorogtam, ami kívül nem látszott. A szőkéhez egyből odasietett Jimin, hogy felolvassza kezeit, amit egy szemforgatással lereagáltam. Kuncogva lépett utolsóként a másik lány, jót szórakozva a másikon. Egyik kezét zsebre rakva, másikat magabiztosa, de nem tolakodóan emelte elém, fejét enyhén oldalra billentve mosolygott rám.

- Lisa vagyok, örvendek!

- Te félvér vagy, igaz? – köntörfalazás nélkül tettem fel a kérdést, mire volt, aki meglepődött, Chanyeol és Namjoon csak nevettek.

- Nem gondolod, hogy ez tolakodó? – vonta fel a szemöldökét Jimin, mire csak vállat vontam.

- Ti is csak úgy rákérdeztetek, velem mizu.

- Ugyan Chim, semmi baj – legyintette le a vöröst Lisa, majd hozzám fordult. – Ennyire látszik?

- Valamennyire, de annyira nem, hogy az átlag gyökerek észrevegyék – vontam meg vállaimat ismételten. – És milyen?

- Föld és tűz.

- Wow, ezt mégis hogy hozták össze? – meglepődtem válaszán, ilyenről előtte nem is hallottam.

- Mért, azt hogy hozták össze, hogy olyan vagy, mint egy járkáló jégcsap? – kérdezte pimaszul, mire csak kuncogva megforgattam a szemem. Mind leültek valahova, a két colos mellém az ágyra, Lisa a székembe pofátlankodott, a többiek meg azt mondták, hogy a földön is oké.

- Amúgy mit kerestek itt? Mármint Marvinaban – tettem fel a már egy ideje bennem motoszkáló kérdést.

- Be szeretnénk járni a világot – vágta rá lelkesen Taehyung. Igen, megjegyeztem.

- Meguntuk az izzó pöcegödröt, ahol élünk. Határ melletti város, így ott borzalmas. Sok a gőz a víz közelsége miatt.

- Nem bírtatok megülni a seggeteken, értem.

- Te nem értheted ezt – szólalt meg halkan CL, hangja enyhén remegett. – Hogy is érthetnéd. Nálatok kék az ég, nálunk az is vörös, és úgy néz ki az egész ország, mint a kénköves pokol.

- És még meleg is van? Szar hely lehet.

- Annyira nem az, sőt! Valahol kifejezetten király, csak az nem az a rész, ahol mi élünk.

- Király? – húztam fel értetlenül a szemöldököm. – Ez mégis hol király?

- Például Edgan. Egy hatalmas kaszinóváros. Mindenhol szórakozóhelyek, sztriptíz bárok, kocsmák, meg persze kaszinók. A sztriptíz bárokba a táncosokat minden birodalomból szedték össze, a tűz népéből is a legtüzesebb csajokat. A piák a legjobbak mindenhol, és ott szinte sose alszanak az emberek – sorolta teljesen beleélve magát Nam.

- És még meleg bárok is vannak – tette hozzá a Yoda fülű, amin meg is lepődtem.

- Nálatok elfogadott homonak lenni?

- Nagyon elfogadó nemzet vagyunk – vont vállat Namjoon – Semmi gondunk a homoszexualitással. Mi is igen… Színesek vagyunk.

- Párocskánk mindkét fele bi – mutatott Yoda CLre – Az ikrek melegek.

- Én is a másik csapatban játszom – jelentkezett féloldalas mosollyal Lisa.

- És ti? – fordultam a két mellettem ülőhöz, akik szinte egyszerre vontak vállat.

- Majd ha valakit megkedvelek, akkor megmondom, melyik – vigyorgott rám Chan.

- Úgy szintén – biccentett a másik.

- És te? – nézett rám mosolyogva CL, mind rám emelték sötét szemeiket.

- Utálom az embereket, mindenkit próbálok távol tartani, csoda, hogy veletek szóba állok, az meg pláne hogy most itt ücsörögtök a szobámban, és azt kérdezitek milyen a beállítottságom?

- Senkivel se beszélsz? – Baek meglepett hangjára sóhajtottam.

- Van néhány félvér barátom, de ennyi. Meg persze a szüleim.

- És velünk miért? – dörmögte a kérdését Chan, amire igazából én is kíváncsi lennék.

- Fogalmam sincs – ráztam meg a fejem. ”Meghitt” beszélgetésünket kopogás szakította meg, és anyu kedves hangja, ahogy engedélyt kért a belépésre, amit nem értem miért tesz minden alkalommal, hisz tudja, hogy bejöhet.

- Beágyaztam a vendégszobában, de ott csak három hely van.

- Mi alszunk együtt – szólaltak meg egyszerre az ikrek hevesen egymásra mutogatva.

- Mi is – szólalt meg Jimin is.

- Én lefoglalom a harmadik ágyat egyedül – jelentette ki a félvér csaj, ezzel le is tudva.

- Ti ketten meg aludhatnátok itt – javasolta Baekhyun a két colosnak.

- Hát nem hiszem, hogy az… - kezdett bele anyu zavartan, de félbeszakítottam.

- Kettő matrac befér ide, felőlem maradhatnak. – Anya meglepetten pislogott rám, ő se gondolta hogy valaha is ilyet mondok.

- Akkor segítesz behozni a matracokat? – kérdezte, amikor felébredt a meglepettségéből és végre újra elmosolyodott, szeme szinte meghatódottan csillogott, mire én is halványan elmosolyodtam és bólintottam. Együtt kimentünk a szobából, de még visszafordultam a vendégeink tudtára adni, hogy figyelem őket. Behoztuk valahogy a garázsból a fekvőalkalmatosságokat, apa segítségével felvittük a lépcsőn a szobámba őket.

Sorban mind lefürödtünk, én voltam az utolsó, de alig bírtam megmaradni a helyiségben a forró gőztől. Mint egy szauna, olyan volt az egész. A lehető leghidegebbre állítottam a vizet, úgy álltam be a fülkébe mosakodni. Jó ideig állhattam a víz alatt, mert arra eszméltem, hogy apám bekopog, azzal a mondattal, hogy „belefulladtál a vízbe, vagy mi?”. A szobámban a két srác valamiről nagyon beszélgetett, mert addig észre se vettek, amíg le nem huppantam az ágyamra.

- Jaj, mikor jöttél be? – lepődött meg a szívéhez kapva Chanyeol.

- Az előbb.

- Bocsi, hogy nem vettünk észre – sajnálkozott rögtön a Yoda fülű, de én csak leintettem.

- Valami fontosról beszéltetek gondolom.

- Igazából azon agyaltunk, hova menjünk tovább, térképet is kéne szereznünk.

- Ha csak az kell… - odaléptem a szekrényemhez és odadobtam Namnak egy köteg papírt. – Odaadhatom. Minden birodalomról van térképem. Meg világtérképem is van, de az alap.

- Wow, király vagy! – lelkesedett fel Nam, rám se nézve, már nyitotta is szét az egyik papírt.

- Hogy-hogy vannak ilyenjeid? – érdeklődött Chanyeol.

- Menekülési tervek – válaszoltam egyszerűen. – Ha esetleg felnyomnának engem, mert véletlenül lebukok, legyen menekülési utam.

- Értem… - Pár perc néma csend telepedett ránk, én addig telefonomba mélyültem, Nam a térképeket tanulmányozásával foglalta el magát, Chanyeol maga elé bámult, látszott, hogy a fejében ezerrel kattognak a fogaskerekek.

- Mi az, Chan? Hallom, ahogy gondolkozol – nevetett haverja, mire a megszólított megrázta a fejét.

- Csak azon gondolkoztam, hogy te nem jönnél velünk? – Kérdését felém intézte, rám is nézett nagy szemeivel. Ha lett volna valami a számban, tuti félrenyeltem volna, de a nyálamat is sikerült rosszul nyelnem meglepettségemben. Köhögve ültem az ágyamon, de hamar sikerült megszabadulnom a kellemetlen érzéstől.

- Ez mégis honnan jött? – szemeim kétszeresére nyíltak, úgy tettem fel a kérdést, ami a nyelvemen volt.

- Hát… Izé… - zavartan megvakarta tarkóját. – Igazából te magad mondtad, ha esetleg lebuknál, akkor kell menekülési terv.

- És? – húztam fel a szemöldököm.

- És ha sokáig egyhelyben vagy, simán megtalálnak. Szóval, gondoltam velünk tarthatnál. – Egy ideig emésztettem szavait, majd hátamat az ágyam melletti falnak vetve felsóhajtottam.

- Még nem vettek észre, szóval nincs okom arra, hogy itt hagyjam ezt a helyet. De ha el is mennék, miért pont veletek mennék, amikor jobban szeretek egyedül lenni, és ma találkoztunk először.

- De beengedtél minket, pedig elküldhettél volna melegebb éghajlatra minket.

Ezen már én is elgondolkodtam, ezért se jöttem ki hamar a zuhany alól. Én magam se értem sokszor mit miért teszek, de ez a mostani eset mind közül a legérthetetlenebb számomra. Mindig is csak egy embert engedtem igazán közel magamhoz, az is az anyám volt. Persze, egy-két barátom akadt, de tőlük is elzárkóztam. Talán az egyik ginessai barátom az, akinek egy picit kinyíltam, de az se sok. Neki is csak azért, mert a bunkóságom ellenére is kedves velem, és kicsit olyan, mint anya.

- Attól még nem fogok veletek menni – vontam vállat és elfeküdtem az ágyamon.

Ezután nem nagyon szóltunk egymáshoz, annyit csak, hogy ”jó éjt” és kész. Azt gondoltam, hogy ezt a velük utazós témát ennyivel le is zártam, de így visszagondolva… baromi nagyot tévedtem.

1. fejezet

Minden emberben, éljen az akármelyik országban, felmerül a gondolat, hogy milyen lehet a határon túl. Mindenkiben ott a kérdés, milyenek lehetnek a másik elemeket uraló emberek. De sokan ennyivel le is tudják, hogy csak gondolnak rá. Nem úgy, mint én és a csapatom. Mi elhatároztuk, hogy akármennyire tiltott és veszélyes, de átmegyünk a határon a víz földjére. Hónapokig figyeltük a határokat, tudtuk, mikor van műszakváltás, hol kevésbé erős a védelem, hol van a megfigyelőrendszer vakfoltja. Aznap este viszont minden készen állt, mi is felkészültünk a határon való átszökésre.

A faltól nem messze a többiek már vártak minket. Mindenkinél fekete hátizsák, hajukat mind hozzám hasonlóan sapka alá rejtették, ruhájuk teljesen fekete volt nekik is. A bandába összesen heten voltunk: legidősebb hyungom, aki eléggé kitűnik magassága miatt Chanyeol; másik colos sötétszürke hajú hyungom Namjoon; Tae és ikertestvére Baekhyun; Lisa a legjobb csajbarátom és barátnőm CL.

- Na, megjöttek! – vigyorgott oda nekünk Nam. CL arca egyből felragyogott, majd csábos mosollyal arcán odaállt elém. Fekete bakancsot viselt, fekete nejlonharisnyával és fekete miniszoknyával. Fölsője egy fekete top volt, rajta egy fekete bőrdzseki. Hosszú szőke copfját dzsekijébe rejtette, fején pedig egy tőlem kölcsönvett fekete sapka díszelgett. Lábujjhegyre állva nyomott egy csókot ajkaimra, amit viszonoztam is, kezeimet derekára vezettem, ő pedig vékony karjait nyakam köré fonta.

- Hagyjátok abba, mert a végén felgyújtotok valamit! – szólt ránk legmagasabb tagunk, mire kénytelen-kelletlen abbahagytam barátnőm ajkainak ízlelgetését. Lepacsiztam a többiekkel, majd amikor mindent egyeztettünk, leellenőriztünk, majd a maszkok felhelyezése után megindultunk a határ felé.

Maga a határ elég felszerelt volt. A fal tizenöt méter magas és úgy három méter vastag, szinte minden méteren hő kamerák vannak felszerelve, a mi oldalunkon vizesárok a másik oldalon pedig izzó láva állja útját a határon átszökni kívánóknak. Az árkok öt méter szélesek mind a kettő oldalon. De hogy megkönnyítsék az életünket még szögesdrótot is szereltek fel az árok mindkét oldalára. Innen egyedül biztos, hogy senki nem tudna átkelni. De mi heten vagyunk és példás a csapatmunkák. Mi már alsós korunk óta egy csapatot alkotunk, CL az, aki később társult be hozzánk, mert gimnázium elején költöztek ide első év felénél. Amint mind elballagtunk már biztos volt, hogy itt nem maradunk. Már nagyon rég óta készültünk erre, sokat edzettünk, csapatfejlesztő feladatokat kértünk tanárainktól, amiket kétszeres nehézségen csináltunk meg. Minden lépésünket megbeszéltük, felmértük kinek mi az erőssége, így jutottunk el eddig a napig.

A határt meglátva az ikrek nagyot nyeltek, de biztató pillantásainkat látva ők is összeszedték bátorságukat. Ők se akarta ebben a pokolra hasonlító országban meghalni, amit mi otthonunknak nevezünk. Sok emlék köt ide, így tuti hogy visszajönnék, de nem akarok úgy meghalni, hogy minden, amit tudok a világról, az az, amit a könyvekbe olvastam. Képeket sehol se láttunk a többi országról, így mindenkinek a fantáziájára van bízva. Meg akarom nézni az országokat, hogy megmutathassam és elmesélhessem a tudatlanoknak, milyen is igazából a világunk.

A sok gyakorlás alatt rájöttünk, hogy nem csak növelni, hanem csökkenteni is tudjuk a test hőnket, konkrétan ki tudjuk oltani a tüzünket, de egy volt ezzel a baj. A vizes árkon való átjutáshoz kell a tűz, de azt egyből kéne kioltanunk, hogy a kamerák ne vegyenek észre, ott meg igen rövid idő áll a rendelkezésünkre. Ezt kellett a legtöbbet gyakorolnunk. A másik ilyen dolog a tűznek ”repülésre” való használata. A jobb fizikumúak segítenek elrugaszkodni a gyengébbeknek, akinek meg kell a lendületük és a magasság megtartása érdekében kell használni belső erejük. Akiknek jobb a fizikumuk nekik meg a tűz használatát kellett fejleszteniük, hogy saját erejükből átjussanak.

A legjobb fizikai erővel megáldottak közülünk Namjoon, és lány létére Lisa. Félvérként, a föld és a tűz erejét birtokolja, így fizikailag erősebb, mint mi. Neki a tűzzel volt gondja, de megoldotta. CLnek és nekem a test hő lecsökkentésével kellett megküzdenünk. Nagyon sokáig szenvedtünk vele, sok mindent felgyújtottunk, amíg próbálkoztunk.

Szinte egyszerre néztünk az óráinkra, leellenőrizve, hogy elég időnk van műszakváltásig. Amikor helyet cserélnek az őrök, lesz egy kis időnk, amíg nyugodtabban közlekedhetünk.

- Öt percünk van. Az ikrek mennek előre. – adta ki az utasításokat Nam, mire mindenki helyeslően biccentett. A kamerák közvetlen a fal mentén lévő részeket figyelik két méteres magasságban. Van esélyetek átjutni, de utána gyorsnak kell lennetek, hogy ne vegyenek észre titeket. Még alacsonyabb hőmérséklettel is van rá esélyed, hogy kiszúrnak a kamerákkal. Sietnetek kell! Együtt sikerülni fog! Kiképzőnk szavai jutottak eszembe, mielőtt közvetlen a szögesdrótokhoz léptünk mind.

Tae és Baek még bíztatóan egymásra néztek majd mély levegőt véve biccentettek a két hajítónknak jelezve ezzel, hogy készen állnak. Chanyeol velük együtt önerőből indult meg, hogy megnyugtassa a fiatalabbakat, ami már puszta jelenlétével is sikerült. Helyet adva a dobáshoz arrébb álltunk és néztük, ahogy Lisa és Nam iszonyatos erőt kifejtve eldobja barátainkat a víz fölé, az ároknak majdnem a feléig elértek a dobás lendületével, onnét pedig láttuk, hogy felizzik a tűz és szinte lángolva átjuttatják magukat Chanyeollal együtt. A túloldali szögesdróthoz érve szinte egy szempillantás alatt tűnt el a tűzből keletkezett fény és földre érkeztek, Tae enyhén hozzáért a dróthoz, de csak egy picit megrezdült a fém. Láttam, ahogy barátnőm nagyot nyelt, de biztatóan megsimítottam vállát, amire kicsit megnyugodott és nagy levegőt véve odalépett Lisához. Bíztatóan vállon veregette a lányt és dobáshoz szükségesen megfogta és várta a jelet, amire elhajíthatta az áldozatot a túloldalon épségbe megérkezett fiúkhoz. A jelet hamar megkapta és már csak azt láttam, hogy szőke barátnőm már a víz felett szállt, Nam pedig meg se várva a jelemet rögtön felkapott és nevetve a lány után dobott, mire először megijedtem, de utána én is kuncogtam és az elengedés pillanatába a hirtelen repülésre emlékeztető érzéstől szabadnak éreztem magam. Nem éreztem azt, hogy falak közé vagyok bezárva, hogy szabályozva van, hogy csak a saját nemzetem tagjai közül lehet párom, hogy életem végéig egy lángoló pöcegödörre hasonlító helyen élhetném le az életem, ha ez az egész nem sikerül. Semmi ilyen nem volt a fejembe egy pillanatig, csak a szabadság érzése. De sajnos nem sokáig élvezhettem ezt az érzést, mert már odáig értem, hogy löknöm kellett magamat. A szögesdrótot elérve úgy oltottam le magamat, mintha egy kád jeges vízbe tettek volna. Pillanatra rosszul éreztem magam a hirtelen változástól, de a földet éréskor egy gurulással tompítottam. Nam és Lisa is követtek minket és mikor mind elmásztunk a fal felé. Az óránkra nézve észleltük, hogy fél perc, és műszakváltás.

A falnál is hasonló technikát kellett alkalmaznunk, mint a vizesároknál, csak itt felfele. Itt Chan is segítség volt a maga száznyolcvanöt centijével. Baek mászott először Chan vállára és onnét elrugaszkodva és magát felhajtva láttuk eltávolodni tűztől ragyogó alakját. Közvetlen mögötte öccse haladt és CL Lisa segítségével ment utánuk. Nam Lisát segítette fel a fal tetejére, Yoda fülű barátunk meg engem segített a többiek után. Kimerítő feladat volt oda feljutni, de mind feljutottunk, a falon megállva körbe tekintettünk és elképesztő volt a látvány, ami szemünk elé tárult. A határ felett az eget, mintha kettévágták volna. Otthonunk felőli oldalon vörös volt az ég, Marvina oldalán még a sötét ellenére is látszott az ég kékje. Balra nézve még láttuk városunk fényeit, kivehető volt az akadémia épülete, ami kicsúcsosodott a többi épület közül. Jobb oldalt a távolba egy város fényeit véltük felfedezni, kicsit messzebb, mint az otthonunk, a faltól nem messze egy kisebb tó ragyogott világoskéken. Ámulva néztünk végig a víz földjének azon kicsiny részén, ami szemünk elé tárult. Nem nézelődhettünk sokáig, így egyszerre ugrottunk le egymás mellett a falról, képességünkkel lassítva a zuhanást, a kamerák fölött pedig ismét úgy tettünk, mint a drótoknál: levittük a test hőnk. Szusszanásnyi ideig megálltunk a falnak támaszkodva, jel nélkül megértve egymást egyszerre indultunk meg lassan, figyelve a hőre. A drótokhoz érve lazán átugrottunk és átsétáltunk a láván. Nálunk nem jégen csúszkálás van, hanem a forró láván csúszkál minden gyerek és felnőtt. A földünk tele van kisebb lávával teli gödrökkel, amiken élmény csúszkálni. Minden gyerek elsőként ezt tanulja meg a járás és a beszéd után. Lazán átsétáltunk, a másik oldalon lévő drótokat is átugrottuk és amilyen gyorsan csak tudtunk elszaladtunk jó messze onnét. Mikor olyan távola kerültünk, hogy meg se hallhattak minket, egyszerre összenéztünk, majd a sapikat és a maszkokat egyszerre lekapva kitört belőlünk az ujjongás. CL boldogan ugrott a nyakamba az ikrek követték és végül a többiek is minket szorongattak egy nagy csapatölelésben.

- Megcsináltuk! Megcsináltuk! – ujjongott CL a nyakamba fúrt fejjel. Mind ujjongtunk, perceken keresztül ölelgettük egymást, mindenki megölelt mindenkit. Elmondhatatlan volt, amit akkor éreztünk. A szívem majd’ kiugrott a helyéről, izgalmamba bőröm annyira felhevült, hogy szinte ragyogott, de nem csak az enyém. A többiek is hasonlóan fellelkesültek. Legszívesebben ott helyben kiengedtem volna örömömet, de az azzal járt volna, hogy valamit tuti felgyújtottam volna, ami nem lett volna szerencsés. Így kontrollálva magunk, vigyorogva néztünk vissza az akkor pár centisnek tűnő határra.

- Megcsináltuk… - suttogtam a még mindig hihetetlennek tűnő tényt.

- És most merre tovább? – tette fel a legfontosabb kérdést Lisa. – Vagy még itt akarunk ácsorogni a falat bámulva, mint egy rakás szerencsétlen idióta, vagy végre elmegyünk abba a városba? – mutatott a már messziről világító város felé.

- Induljunk! – szólaltak meg egyszerre az ikrek izgatottan, Chan vigyorogva bólogatott, drága barátnőm ujjainkat összekulcsolva mosolygott rám. Mindenki készen állt.

- De akkor ne csak álljunk, szedjétek a lábaitokat! – indultam meg nevetve a ragyogó épületek felé CLt kézen fogva, barátaimmal az oldalamon.

Az út mellett kis oszlopok voltak, amiken mintha lebegő vízgömbök világították volna meg az arra tévedők előtt az utat. Az úttest maga világos volt és a fényben mintha csillogott volna. A városba beérve a szánk is tátva maradt ámulatunkban. Az út ugyanolyan csillogó volt, mint amin eljutottunk a településig, csak jóval szélesebb. Az út szélén mindkét szélén két méteres sávban kék víz folyt, ami végigszelte az egész várost össze-vissza szétágazva, a sétálóutcától az autó utakig. Az esti órák ellenére is láttunk a vízen közlekedő, szinte sikló embereket. És az emberek… Viszonylag világos bőr, mindenfélehajszín, de főleg a kék minden árnyalatát lehetett felfedezni, vagy a már jól megszokott fekete, barna és szőke. Vöröset csak a bandázó fiatalok közt láttunk itt-ott kitűnni a tömegből. A magas irodaházak falai messziről üvegnek tűnő vízfalak voltak, amire csak azért jöttünk rá, mert, ahogy megböktük elkezdett fodrozódni. Tele volt a város szökőkutakkal. A városközpontban a felüljárók egymás fölé magasodó lebegő folyók voltak, amin autók és mindenféle kétéltű járművek közlekedtek az emberek feje fölött. A folyók kisebb leágazásokkal befolytak épületek pakolószintjeibe és lejáratok is voltak a rendes csillogó úttestre. A főtér közepén egy hatalmas szökőkút volt, ami fölött egy vízóra lebegett, a pontos időt mutatva. Mintha nem is ugyan az a világ lenne, mint ahol eddig éltünk. Úgy éreztük, mintha egy mesébe csöppentünk volna.

- Gyerekek, hol akarunk aludni? – kérdezte nyújtózkodva félvér barátosnénk.

- Gondolom, van itt vendéglő vagy hotel… - nézett körbe legidősebb hyungom. Úgy álltunk a város közepén, mint egy nagy rakás szerencsétlenség. Mind nézelődtünk, sétálgattunk, hátha találunk valamit, de semmi. Már azon voltunk, hogy keresünk egy szimpatikus parkot és ott alszunk, amikor…

. Elnézést! – szólított meg minket egy harmincasnak tűnő nő. Arca kedves volt, halvány mosoly ült ajkain, amikor megszólított minket. – Nem idevalósiak vagytok, igaz?

- Öhm… - mint kicsit megijedtünk, amit szerintem látott rajtunk, mert kedves mosolya szélesebb lett és közelebb lépett hozzánk, hogy jobban halljuk mit mond.

- Ha nincs hol aludnotok, hozzánk jöhettek.

- Ko-Komolyan? – kerekedtek el párom szemei. A nő kedvesen ránézett a lányra és bólintott.

- Mi magunk se vagyunk idevalósiak, legalábbis én nem, úgyhogy, ha hozzánk hasonló jövevényeket látunk, szívesen fogadjuk őket. Meg hát, anya létemre nem hagyhatom, hogy egészséges fiatalok a szabadban aludjanak. – szinte egyszerre derékszögig meghajoltunk a nő előtt.

- Köszönjünk szépen! – kórusban hagyta el ez a két szó a szánkat.

- Ugyan, nincs ezen, mit köszönni! – a hölgy hangja végig kedvesen és törődően csengett, ami ott, egy idegen ország idegen városába nagyon jól esett. Követtük a nőt egy, város a határtól messzebb es részébe lévő kertvárosi részhez. Az egyik kicsivel nagyobb ház felé vezetett minket. A kert kapuján belépve esküszöm kicsit hidegebb lett. A többiek kicsit érzékelték, de igazából nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget. – Hahó! – kiáltott be a nő, amikor mind beértünk. – Fiúk, megjöttem és vendégeket is hoztam!

- Már megint összeszedtél néhány idetévedt idegent. – jelent meg egy a nővel egyidős férfi nevetve.

- Igen, és nézd milyen fiatalok! Annyi idősek lehetnek, mint ő. – a férfi megrázta a fejét mosolyogva.

- A fene a jó szívünket. – ránk emelte kedvesen csillogó tekintetét és enyhén meghajolt. – Minwoo vagyok, örvendek!

- Jaj, elfelejtettem! Hanuel vagyok, örülök a találkozásnak! – hajolt meg mosolyogva a nő.

- Én Jimin vagyok, ő Chae-Rin, … - kezdtem bele a bemutatkozásba.

- De csak CL. – szólt közbe a lány mosolyogva.

- CL, az égimeszelő Chanyeol, a másik colos Namjoon, a hölgy Lisa, az ikrek pedig a magasabbiktól Taehyung és Baekhyun. – a bemutatás után egyszerre hajoltunk meg. – Köszönjük, hogy itt maradhatunk!

- Gyertek csak beljebb! – invitált be minket a házba a férfi, miután lerúgtuk bakancsainkat és követtük egy helységbe, ami a nappali lehetett. Leültettek minket a kanapékra és leültek velünk szembe, ők pedig mosolyogva figyeltek minket. – És honnan jöttetek?

- Hát… öhm… - mind zavartan lehajtottuk fejünket. Nem tartottuk jó ötletnek elmondani.

- Cionnaithból? – kérdezte kedvesen Hanuel, mire meglepetten és rémülten néztünk rá.  –Akkor jól gondoltam. – mosolya még szélesebbre húzódott. Életembe nem találkoztam ilyen mosolygós emberrel, mint Hanuel, mosolya nem idegesítő, inkább megnyugtató és kedves volt mindig. – Én is határon túlról jöttem, csak én északról.

- Szél? – kérdezte Tae halkan, mire a nő bólintott.

- Én meg víz. Itt születtem és itt is maradok. – tette hozzá Minwoo.

- És maguknak van gyereke? – érdeklődött Lisa. Régóta szeretne más félvérrel is találkozni.

- Van, csak ő elég nehéz eset… - felelte a férfi sóhaj kíséretében. – Csendes, rideg és elég tartózkodó. Emellett sokan panaszkodnak a bunkóságára. Ő meg csak annyit mond erre, hogy csak kimondja a véleményét. – a végére elkuncogta magát.

- Mindenkinek a szemébe mondja, mit gondol róla, emiatt sokan nem kedvelik. – rázta meg a fejét a nő.

- Találkozhatunk vele? – kérdezte reménykedve félvér társunk.

- Igen, de nem hiszem ho…

- A rohadt élet bassza meg! – rontott be valaki a bejárati ajtón, ezzel együtt hideg jött be házba, amibe beleborzongtam. Szinte becsapta az ajtót és bakancsát lerúgva viharzott be a nappalin keresztül a konyhába, nem is láttuk, úgy suhant át a helységen hideget hozva magával. Valamit matatott a hűtőbe és egy kis idő után visszajött a nappaliba, ahol megállt és egyik szemöldökét felhúzva mért végig minket. Haja hófehér volt, bőre úgyszintén, sötétkék pólója enyhén feszült mellkasán. Vékony alakja bocsátotta ki magából a hideget, mintha arra lenne, hogy taszítson magától mindent, ami él. Tekintete fagyos volt, emellett akkor érdeklődve csillogott. Gyönyörű látványt nyújtott. Az a hideg, a ragyogó fehérség, az arca, a sötét szemei. Meseszép volt. Hangja mély volt, enyhén rekedt és az is hidegen csengett. – Hát ők? Megint összeszedtél néhány jött-mentet az utcán? – nézett anyukájára, akinek a kérdést címezte.

- YoonGi, ők átszöktek a keleti határon és nem volt hova menniük.

- A keletin, mi… - fordult el kicsit elgondolkodva. – Akkor azért van itt ilyen meleg. – morogta nem létező bajsza alatt, majd elindult a bejárattal szembe lévő lépcső felé.

- Hova mész? – szólt utána apja.

- A szobámba. Ott hideg van… - felénk se nézve mondta ki a szavait, majd felsétált az emeletre és nem túl hangos ajtócsukódás jelezte, hogy bezárkózott a szobájába és nem hajlandó érintkezni velünk.

- Elnézést a fiúnk viselkedéséért! – sajnálkozott a nő, de én még mindig nagy szemekkel néztem a lépcső felé, ahol a fiú nemrég eltűnt.

- Ugyan, semmi gond! – szólalt meg Nam, kezeit védekezően felemelve.

- Megszoktuk a meleg beszólásokat, pláne ők ketten. – bökött felénk Baek. – Nekik a normálisnál is melegebb a környezetük.

- Éreztük, amikor bejöttetek. – mosolyodott el újra a férfi, először, amióta fia hazaért. – Hozzá vagyunk szokva a hideghez, így nekünk szokatlan ez a nagy hőmérséklet különbség.

- Mi volt ez a hideg, amikor YoonGi bejött? Kint ennyire hideg lenne? – érdeklődött Tae. A szülők egy pillanatra mintha elgondolkoztak volna a válaszuk előtt.

- Igen, kint kicsit hűvös van idebenthez képest.

A többieket beetethették ezzel, de engem nem. Én úgy éreztem, hogy más van a dolgok mögött és YoonGit látva kezdtem egyre biztosabb lenni a dologban. Lehet megtaláltam, amit kerestem…

Liebster Blog Award

Nagyon szépen köszönöm a díjat Samnek, a Sam's blog szerzőjéének és Virágnak, a Friends with Benefits írójának ❣

1. Ismertesd a szabályokat!

2. Nevezd meg, és linkeld be, akitől kaptad a díjat és köszönd meg neki (mondjuk ez szerintem alap)!

3. Válaszolj az általa feltett 10 kérdésre!

4. Tegyél fel 10 kérdést!

5. Jelöld meg azokat a blogokat (10 db), akiknek továbbadod a díjat!

Sam kérdései

1. Volt/Van több blogod is a mostanin kívül?

Igen, több is van, azt se tudom már pontosan mennyi. Egyszerre többen is dolgozok, így sose unatkozok.

2. Szoktál zenét hallgatni írás közben?

Nem csak írás közbe, hanem egész nap, bármit csinálok, szól a zene. Minden jobban megy nekem, ha a fülembe üvölt valami. J

3. A saját neveddel írod a blogodat? Ha nem, miért?

Van olyan, amit saját néven írok. De majdnem mind álnéven van, de nincs igazából oka. Nekem ez így jó.

4. Magadtól, vagy egy külső tényező hatására kezdtél el írni?

Magamtól, egyfolytában tele van a fejem ötletekkel, így gondoltam leírom és úgy alakult, hogy én ezeket publikáltam is.

5. Szoktál olvasni könyveket valamilyen idegen nyelven?

Ha könyvet nem is, de képregényeket rendszerint angolul olvasok.

6. Írsz saját történetet?

Ez, a szereplők nevétől eltekintve teljesen saját. Ha a szereplőknek a nevét megváltoztatom kész egy történet. Saját világa van, saját térképe, saját múltja. De most így egyszerűbb, hogy fanfiction és talán érdeklődnek is felé(vagy nem).

7. Van olyan személy/dolog az életedben, ami inspirál téged? Ha igen, ki és/vagy mi az?

Engem igazából dalszövegek, animék, velem megtörtént dolgok, bennem lezajló dolgok szoktak inspirálni. Ha valamin sokat gondolkozom, azt leírom és felhasználom történetekhez. Személyek is vannak, akiktől megszólásokat szoktam átvenni. A legjobb fiúbarátom(bátyókám) életéből szoktam átvenni dolgokat, van, ahol saját karaktere van.

8. Van valami előrelátható célod az írással?

Igazából nem író szeretnék lenni elsősorban, de már megfordult a fejembe. Ha ezt átírnám (mint följebb mondtam, hogy a szereplőket kicserélgetni) akkor ez szerintem kiadható lehetne.

9. Melyik könyv írójával találkoznál a legszívesebben?

Igazából… Az Eragon sorozat írójával Christhopher Paolinival nagyon szívesen találkoznék. Imádom az előbb említett sorozatot, sok dologról megkérdezném. Nagy kedvenc íróm még Stephen King, de vele nem mernék beszélni, abba biztos vagyok. Nagyon tisztelem a munkásságát és nagyon szeretem az írásait, ezért tuti, hogy levegőt venni SE mernék, ha találkozhatnék vele.

10. Ha tudnál ugrálni a könyves világok között, hova mennél, ha boldog, mérges, tanácstalan, kalandvágyó, valamint viccelődős kedved van?

Könyves világokba? Fú, azt nehéz lenne megmondani. Így érzelmek szerint nem tudnék mondani könyveket, amikbe bemennék, ha éppen „depi vagyok, öngyi leszek” érzésem van, vagy ha az egész világot a keblemre ölelném boldogságomba. De úgy összességébe ahova bemennék, az az Eragon (szerelmes vagyok abba a világba és a történetbe).

Virág kérdései

1. Miért kezdtél el írni?

Ezt már följebb megválaszoltam. Túlcsordult a fejem ötletektől, nem akartam magamba tartani őket, így leírtam.

2. Van kedvenc oldalad/íród akinek az oldalát és történeteit olvasod?

Nagy rajongója vagyok egy hölgynek, akinek a neve Noel és iszonyat jó fanficitionokat ír, szerintem simán elmehetne írónak. Jó a stílusa és a dumája haláli.

Van egy blog, amit rendszeresen olvasok, a Cloud9, amit ha jól tudom 4 hölgyemény vezet és tölti fel közös vagy saját munkáikkal. Baromi igényesek a unkáik és nagyon jól írnak mind, én személy szerint legjobban Nana írásait imádom, de tényleg mind nagyon jól írnak.

3. Szereted a K-Popot?

Hoho hogy a viharba ne?! :D lassan ott tartok, hogy létezni nem tudnék nélküle. Jobbá teszik a srácok(mert főleg fiú bandákat hallgatok) a mindennapjaim a zenéjükkel, a videójikkal vagy épen a doramákkal, amikben játszanak.

4. Egyedül írod vagy van még valaki, aki segít neked írni vagy akivel közös a blog?

Egyedül, teljesen egyedül. Annyi, hogy Sam bejelölte nekem a fővárosokat a térképecskémen J

5. Miről írsz és miért pont arról?

Mindig másról. Ez például fantasy, mert én mindig is rajongtam ezért a műfajért. Legszívesebben beköltöznék az általam megteremtett világba. K-pop ficiket írok mostanába, de emellett van Csábításból Jeles ficim is, amit szintén nem szeretnék elhanyagolni, és van egy Fullmetal Alchemist ficim is, mert imádom azt az animét és mert Edward a nagy szerelmem az összes anime karakter közül :3.

6. Van valami célod az írással?

Ezzel a történettel igen, befejezni, átalakítani és megpróbálni kiadatni, de ez attól is függ, milyenre sikerül.

7. Milyen hatással van rád, ha írsz? (Pl.: megnyugtat, lekötés/időeltöltés céljából…stb.)

Mindenképpen leköt és segít még jobban kizárni a külvilágot. (amúgy is elég jól kizárom a környezetem, de ez csak rásegít) és segíti kiélni a kreativitásom. És persze jó időtöltés, és amióta írok, jobban megy a gondolataim megfogalmazása és fejlődött a helyesírásom, ez se egy utolsó dolog.

8. Mi/kik a kedvenc bandád/bandáid vagy énekes/énekeseid? És ha van akkor melyik tőle/tőlük a kedvenc dalod/dalaid?

Tyűűűűű kedvenc bandám az a BTS (Bangtan Boys/ Bangtan Sonyeondan), de kedven számom igazából nincs tőlük, mindet szeretem, de talán a YoungForever. Kedven zenekarom az FT Island, ahol is a kedvenc énekesem a frontember és ő a kedvenc színészem is Lee HongGi, tőlük sincs igazán kedvenc számom, de talán a Because I don’tknow how to love, az egy gyönyörű szám.

9. Van olyan ismerősöd, aki ír blogot?

Van, több is J

10. Mi a kedvenc színed? (Bocsi csak kifogytam már a kérdésekből...😐)

A fekete, az a nevem is (itt is, meg amúgy is). A gitártanárom megmondta, akkor nem lesz fekete a kedvenc színük és akkor nem fogunk feketét hordani, ha kitalálnak egy sötétebb színt. De ha tényleg valami színeset kéne mondanom, akkor a királykék és a piros, és van egyfajta zöld, amit nagyon szeretek.

Az én kérdéseim

1. Hány történetet írsz/írtál?
2. Milyen kapcsolatba állsz az ázsia dolgokkal?

3. Érdekelnek esetleg más kultúrák, ha igen akkor melyik?

4. Van olyan idegen nyelv, amit szívesen megtanulnál?

5. Animékkel milyen a viszonyod?

6. Szoknya vagy nadrág? Milyen a kapcsolatod az először említett, szerintem sátáni ruhadarabbal?

7. Érezted már úgy, hogy minden jobb lenne, ha nem lennél ezen a világon? (remélem nem, mert én nem bírnám ki)

8. Kávé vagy kakaó?

9. Hogy állsz a fantasyhoz?

10. Ha választhatnál, milyen világban élnél, ha ebből már eleged van?

Akiknek küldöm :3

Daenerys Armstrong - Áldásból átok Nagyon szeretem ezt a történetet, szóval folytasd hamar!!!! :3

Zsuzsi - My Heart blog írója :3 Minden történeteted imádom, szóval várom a folytatásokat nagyon.

Sári - A valós élet Imádom a történeteid, amint időd lesz folytasd, nagyon szeretem mindet, de főleg ezt a cukiságot! :3

Nita - I wanna know: Can we be heroes? Nagyon tetszik, hogy történelmi, a stílusa és a kidolgozottsága is, nagyon várom, hogy mi lesz belőle. Nagyon vonz a történelem, úgyhogy engem már a prológussal megvettél! :3

Noel - A Different History Több történeted is van, de nekem ez a nagy kedvencem és mivel befejezett ezerszer újra tudom olvasni végig :D Imádom minden munkád, úgyhogy abba ne hagyd!

Justalive Alien - AJ. fictions Who I am? Rendszeresen zaklatlak téged/titeket kommentbe a másik fiókomról (Rias :P) és elmondhatatlanul tetszik a témája a sztorinak, várom már nagyon ^^

Dr.Huncutka - A volt szomszéd srác Huncutkám, téged is megdoblak ezzel a díjjal, mert megérdemled ;)

Cloud9 Csajok, ti szerintem mindenkinél jobban megérdemlitek ezt a díjat. Tudom, hogy kis dolog, de ezzel megpróbálom kifejezni, mennyire rajongok a munkáitokért.

Sinori Kiri - You are My death Erre a történetre nincsenek megfelelő szavak... annyiszor leírtam már ide, de imádom!

Zsófi & Laura - Little Butterfly Nagyon sajnálom, hogy már nyár óta nem folytattátok, de kivárom mindenképpen, mi lesz a vége a sztorinak!

Még egyszer nagyon szépen köszönöm a díjat! ^^

Prológus

„Réges-régen a négy nép békében élt…”

El ne merjétek hinni ezt a baromságot! Ezt a mondatot mindenki ismeri, akinek pár éve még tartott a gyerekkora. Szerintem mindenki ismeri a sztorit a négy elemet jelképező népről, ahol vannak idomárok, akik ezeket az elemeket irányítják és a többi és a többi… Szerintem mind tudjuk. De mi van, ha én azt mondom, hogy az egész történetből szinte semmi se igaz? Már maga az is, hogy vannak, akik nem idomárok. De ez még hagyján! Az a feltételezés, hogy valaha is béke volt ebbe a szar világba az még elképzelhetetlenebb. Sose volt, és soha nem is lesz. De hogy ezt megértsétek, ahhoz el kell mesélnem mindent.

Négy elem tartja össze a világunkat a legendák és az ősi gondolkodók szerint, amivel így, ilyen megfogalmazásban semmi gond. Ezt a négy elemet mindenki ismeri: a tűz, ami eléget mindent, pusztulást hoz, de melegével életeket lehet menteni; a víz, ami nélkül nem lenne élet; a szél, ami épp oly szeszéjes és kiszámíthatatlan, mint maga az emberi természet; és a föld, aminek köszönhetően van stabil alap a lábunk alatt. De nem csak négy elem van. Van két elem ezek mellet, amiket én csak rejtőzködő elemeknek hívok. Sokan nem tekintik őket elemnek, mert nem kézzel foghatóak és nem is, mint anyagokat emlegetjük, hanem fogalmat a jó és a rossz ábrázolására. Az egyik a Fény, ami régóta jelen van a földön, ami szintén szükséges az élethez, a másik pedig egy olyan elem, amit a legtöbben gyűlölnek, mert csak a rosszat kötik hozzá, pedig ez volt minden előtt, ez volt a legelső dolog a világon, enélkül semmi se lenne, még fény se. Sötétség… Mindenhol ott van, mindenben. Nem lehet eltűntetni, hiszen ahol fény, ott sötét is. Megrögzötten ragaszkodik a világunkhoz, hiszen a kezdetek-kezdetén csak ő járt ezen a szaros porfészken, és nem törődne bele, ha egykori birodalmából kitörölnék őt. Igen, őt. Mert e két ellentétes erő két emberhez hasonló, de inkább istennek nevezhető alakba kényszerült az évek során, onnét irányítva mindent.

Amióta Fény van, a Sötétséggel küzd. Évmilliók óta így van és ez így is marad, amíg a világ tart.

A többi négy elem a Sötét és a Fény munkálkodásából született. A négy közül vannak tartózkodó elemek, mint a víz és a szél. Ők nem érzik a késztetést egyik oldalhoz való csatlakozáshoz se. A tűz ingatagnak mondható, mert ide-oda csapong a két oldal között. A föld viszont a rossz cimborája a kezdetek óta. Ez a négy továbbadta erejét, ezzel kisebb sereget létrehozva.

Ám amióta nincs nagy háború, az emberek átmenetileg ugyan, de békébe élnek. De csak látszólag. Az elemek nem vegyülnek, nem kommunikálnak egymással, semmilyenfajta érintkezés nem történik köztük. Készülnek… Tudják, hogy hamarosan komoly háború veszi kezdetét, amibe milliók fogják életüket veszteni.

Négy birodalomra osztódott a világunk. Itt azért nem olyan amatőrök az elnevezések, mint az Avatárban. Azért nálunk kreatívabbak voltak, akik kitalálták a neveket. A tűz birodalma délen Cionnaith, azaz a tűz gyermeke; a víz közvetlen a tűztől nyugatra Marvina, ami annyit tesz, hogy él a tenger; Marvinától északra Ginessa a szél; és a felégetett föltől északra Tremiane a föld birodalma.

Az elemeknek ritkán ugyan, de előfordult már keveredése, de az is általában a két passzív elem esetében. Az ilyen félvérek általában a viharokat tudják irányítani. Nagyon ritka esetekben, amire szinte alig volt eddig példa, hófehér bőrű, jéghideg bőrű és tekintetű, fagyot és havat hozó gyönyörű emberek születtek. Azt mondják, amióta emberek élnek talán, ha tíz ilyen ember volt, de már több száz éve nem született még egy ilyen teremtmény, sokan nem is hisznek ebbe, hogy ilyen lények egyáltalán léteztek. Én is csak a legendákba hallottam róluk. Egyszer olyan kíváncsi lennék egy ilyen lányra, gyönyörű hófehér bőrrel, hosszú fehér hajjal és jég kék szemekkel… Ahw… Gyönyörű.

Én Cionnaith szülötte vagyok. A tűz szülöttei általában vadak és szenvedélyesek és szexik, de kimerem jelenteni, hogy a korosztályomba ilyen téren én viszem a prímet. A legvadabb srác és a legtüzesebb csaj, amit valaha hátán hordott egy a sárkupac együtt. A környezetünkben a forróságtól még társaink se bírnak sokszor megmaradni. Nekünk kifejezetten kötelező a tűzálló ruha. A többieknek csak szigorúan ajánlott.

A barátnőm, CL a legdögösebb csaj, akit valaha láttam. Szőke hosszú haj, gyönyörű animekarakterhez illő arc, szép vágású szemek, hosszú lábak, formás combok és szintén formás fenék. Széles gyönyörűen ívelt csípő, keskeny váll, amit előszeretettel hagy fedetlenül. Hosszú vékony ujjai csodákra képesek odalent és az ágyban egyszerűen észbontó. És ez mind az enyém, ő pedig szintén szerencsésnek mondható, hiszen én vagyok a pasija, a csodás…

- Jiminiee! – egyik barátom, mind közül a legjobb rántott vissza a valóságba hátamra vetődve, így belepréselve engem kényelmes ágyam matracába.

- Azt istenit Tae! Majdnem szívrohamot kaptam! – toltam fel magam, ezzel lelökve barátomat a matracra.

- Indulunk tesó, te meg itt szunyálsz!

- Bassza meg! – hirtelen felpattantam, felkaptam már összepakolt cuccaim, rézvörös hajamat egy fekete sapka alá rejtettem, fekete bőrdzsekimet és bakancsomat felkapva a már menetkész Taehyunggal kisurrantunk otthonról.

- Őseidnek nem kéne szólni? – fordult felém barnahajú barátom, amikor kiléptünk a kiskapun.

- Tudják, hogy elmegyek itthonról. – válaszoltam vállat vonva. – Azt hogy meddig, azt mi se tudjuk, nem hogy ők. Mondtam, hogy majd jövök.

- Mi is így mondtuk otthon. Többiekkel hol is találkozunk? – kérdezte elvigyorodva, mire diadalmas mosolyra húztam szám.

- A határnál.